A kora nyári hajnalban lágyan lengedezett a szellő. A réten vadvirágok hullámoztak, szirmaik ezernyi színben pompázva nyiladoztak a kelő nap éltető sugarait ünnepelve. Az égbolton szürkés felhők úsztak, apró fodrokkal bodorítva játékosan kergették egymást. A fák vidáman integettek a szélben.
Amint ott feküdtem a rét közepén az egyik közeli fűszálon a reggeli harmat egy cseppje gördült végig. Picit megállt a szál végén, s ringott, himbálózott ide-oda, mintha nem tudta volna eldönteni mi legyen, lehuppanjon vagy maradjon. Csak néztem azt a csodás világot ami összesűrűsödve egy fókuszba gyűjtve visszatükröződött belőle. Óvatosan nyúltam feléje, nehogy lezuhanjon és szilánkokra törjön ez a parányi, mégis végtelennek tetsző univerzum. A mutatóujjam hegyén tartva felemeltem. Téged láttalak benne, lélegzetvisszafojtva gyönyörködtem az arcodban, tekintetedet kutattam, mely a messzi távolba révedt. Szomorúságot véltem felfedezni szemed tükrében, mintha fájdalom törte volna lelkedet milliónyi darabkára.
Az arcom elé tartva az ezüstösen csillogó cseppet, figyeltem amint felizzik a felkelő nap sugaraitól és semmivé lesz.
Inspired by Howard Shore - Hope and Memory
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Bejegyzések
2 megjegyzés:
Vannak az életben szép és szomorú dolgok úgy látszik ezeket a dolgokat verseben fogalmazod meg méghozzá nagyon szépen:D
Köszönöm szépen a dícséreteket "titkos hódoló". De tényleg olyan titkos vagy? Mert szerintem inkább én akarnék hódolni neked :))
Megjegyzés küldése