Az univerzum legfényesebb csillaga

Aznap este szörnyű fejfájás kínzott. Verejtékben úszó testtel forgolódtam az ágyamon. Azt hiszem még az álom és a valóság keskeny határvonalán lebegtem. Felültem és felkattintottam az éjjeli lámpát. Sápadt fény öntötte el a szobát, kitöltve még a legeldugottabb sarkokat is. Kinyújtottam a kezem az éjjeli szekrényre odakészített pohárért és nagyokat kortyoltam a vízből, majd hangos koppanással tettem vissza a kis asztalkára. Végtagjaim merevek voltak, alig engedelmeskedtek az akaratomnak, csak nehezen tudtam mozdítani őket. Pár perc kétségbeesett erőlködés után azért csak sikerült felkelnem az ágyból. Kibotorkáltam a fürdőszobába és kinyitottam a kis tükrös szekrényt. Kivettem a lázmérőt és bedugtam a számba. Szopogattam egy ideig, a testemet a hideg borzongatta, miközben patakokban folyt rólam a veríték. Egyre jobban dideregtem, szemeim előtt színes karikák táncoltak. Lekaptam a fogasról egy fürdőlepedőt hideg vízzel átitattam és belecsavartam magam. Kivettem a számból a hőmérőt, megkocogtattam az üveget. Remegő kezemben majdnem elejtettem a lázmérőt; negyvenegy fokot mutatott. Visszacsoszogtam az ágyhoz, szinte jottányi erőm sem maradt, csak végigdőltem rajta, mint egy krumpliszsák. A fogaim vacogva koppantak össze, remegés rázott.
Ekkor valami éles fájdalom nyilallt a fejembe, annyit láttam csak, hogy valami fényes villanás tölti be a szobát. Valószínűleg a láz keltette delíriumos álmot láttam. A szoba eltűnt az ágyammal együtt, körülöttem mindenhol csillagok ragyogtak, alattam a sötét és végtelen űr terpeszkedett. Mit mondjak, kicsit szédítő volt a semmi közepén lebegni. A világegyetem csillagjainak milliárdjai hevertek előttem, mint apró gyémántok a kiterített fekete bársonyon. A távolban egy csodálatos, a szívárvány minden színében pompázó felhő gomolygott. Valószínüleg mindenféle gázok és egyéb, az űrben előforduló anyagok egymással való reakciója keltette azt a hihetetlen színorgiát, amit láttam. Akkor persze nem gondoltam ezt így végig, csak tátott szájjal bámultam a távoli jelenséget. Gyönyörű volt, még sohasem láttam ehhez foghatót.
Furcsamód a színes gombolyag közeledett felém. Mintha a közepén kavargott volna valami. És akkor egy nő lépett ki a gombolyag közepéből. Szépen metszett formás arca volt, smaragdzöld szeme furcsa fényeket szórt felém. Formás alakja volt, ruháját csillagok fényéből szőtték, ami csak sejtetni engedte domborulatait. Haja szépen egyenesen omlott a vállára, aranybarna színben csillogva pompázott. A lány csak mosolygott és sejtelmes, kicsit imbolygó járással közeledett felém.
Én csak bámultam ezt a tüneményt és egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal. A Tejút ezüstösen csillogó, villódzó köpenyt terített rá. Amikor odaért hozzám még mindig mosolygott. Kinyújtotta a kezét és megfogta az enyémet. Érintése villámcsapásként ért, de Ő csak tovább mosolygott. Az ezüstös fényesség ami körbevette mostmár engem is beborított. Így közelről még sokkal szebb volt. Álla a szája alatt pici kis dombocska volt, ajkai szegletében kicsi gödröcske ficánkolt. Amikor mosolygott, néhány hajtincse játékosan a szemébe furakodott.
Ahogy ott álltunk kéz a kézben, csak néztem a gyönyörű jelenséget, egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal. Abban a pillanatban úgy éreztem, ha ezt a lányt megkaphatom, enyém az univerzum minden csillaga.
Inspired by Hans Zimmer - Duduk of the North