"Elűzöm a halált, legyőzöm a halált,
Lássátok tündöklő lényemet!
Megszülettek majd, ha rátok vetem fényem:
Mint Holdanyó fényes arca a dzsungel felett!"
1978.március 27. Éjfél, Telehold
Mrs. Wanamager éppen a fürdőszobában, a tükör előtt állt és a haját fésülte, azt a csodálatos gesztenyebarna hajzuhatagot. Miközben a hajkefe surrogását lehetett hallani egy dal sorát dúdolgatta.
"Csak a Hold az égen, csak a Nap ragyogjon..."
Emmy nemrég érkezett haza egy jóbarátja partijáról. Jockey több is, mint jóbarát. Az utóbbi időben elég közeli ismeretségbe kerültek, egyszerűen szólva Jockey lefektette Emmyt.
Emmy izgalmas személyiségnek találta a férfit, aki erős testalkatú, kidolgozott izomzattal, intelligens, okos és nagyon ért a csábítás művészetéhez. Sok izgalmas passziója közül az egyiket éppen pár napja fejezte be. Nemrég jött haza egy kelet- afrikai vadásztúráról, trófeákkal megrakodva, melyeket büszkén mutogatott Emmynek és naphosszat mesélt a kalandjairól, hogy milyen életveszélyben forgott az élete nap, mint nap.
Emmy ámulva hallgatta ezeket a sztorikat, ekkor csodálatosnak érezte az életét és biztonságosnak.
Biztonságosnak...
Nem.
Azt hiszem senki nem érezheti manapság biztonságban magát, de ő ebben a pillanatban, csak a kandalló ropogó tüzét nézte és a férfi ölébe bújt, úgy hallgatta őt.
Azért elszorult egy pillanatra a torka, amikor arra gondolt, mi lenne most, ha Joel itt lenne? Ugyan mi történhet? Hiszen Joel nem tud az ő kapcsolatukról és Emmy maga kísérte ki a reptérre. Joel utolsó szavai jutottak az eszébe. Ezeket mondta mielőtt Frankkel és Janice-szel kikísérték volna a géphez.
"Drágám vigyázz magadra, holnap Telihold lesz. Tudod, hogy olyankor kicsit minden jobban megvisel idegileg."
Ahogy elhessegette ezeket a gondolatokat és visszafordult a tükör felé,hogy folytassa a fésülködést férje arca villant fel a tükörben, amint ezeket a szavakat mondja. Emmy a szája elé kapta a kezét, hogy ne sikítson. Amikor megfordult nem látott senkit az ajtóban. Rájött, hogy a képzelete játszott vele csúf tréfát, de a keze remegését nem tudta megállítani.
Ahogy citerázó kézzel ismét elkezdte fésülni a haját, a hajkefe beleakadt egy tincsbe.
-A francba!- vágta dühösen a földhöz a hajkefét. Igyekezett megnyugodni, de a férje arcát nem tudta kiverni a fejéből. Remegő szájszéllel nézett bele ismét a tükörbe félve, hogy újra megpillantja az arcot. Ezúttal azonban saját riadt tekintetén kívül senkit nem látott a tükörben. Ekkor újra hallotta a hangot a fejében. "...holnap telihold lesz..." A mondat ott visszahangzott a fejében, csak azt nem tudta, hogy a képzelete játszik-e vele vagy valóban hallotta a hangot.
Emmy kezdett kiborulni. Arcán hideg verejtékcseppek gyöngyöztek, mintha a halál jeges keze simogatta volna az arcát. A keze remegésénél csak a szívverése volt gyorsabb. Teljesen összezavarodott, már azt sem tudta mit hall és mit képzel. Riadtan kapta a tekintetét a tükörbe,de egy elsuhanó árnyon kívül nem látott senkit benne.
Ijedten fordult meg és tett egy lépést kifelé. Az ajtó nyitva állt, túl rajta pedig a sötétség. A saját házukban volt, most mégis azt ami az ajtó négyszögén túl volt, idegennek és ismeretlennek érezte.
És fenyegetőnek.
Mintha az ajtón túl a sötétben egy ugrásra készen álló vadállat lapulna, ami csak azt várja, hogy Emmy kilépjen a fürdőszobából. Az idegességtől megemelkedett a vére adrenalinszintje, a szája kiszáradt. Ekkor mintha zajt hallott volna a földszinti nappaliból.
- Jockey, te vagy az?- kiáltotta remegő hangon, de válasz nem érkezett.
Ismét meghallotta a mondatot. Ott dübörgött a fülében. Mintha a ház minden sarkából Joel szólna hozzá. "Drágám, vigyázz magadra, holnap telihold lesz..." Egyre ott visszhangzott a fejében a férje hangja.
-Nee Joel!- nyögte Emmy és a fülére szorította a kezét.- Istenem. Sírósra görbült a szája, szeméből pár csepp könny szaladt végig az arcán.
-Jockey, ugye te vagy az?- kérdezte elfúló hangon. Szeretett volna hinni benne, hogy ő az és nem valami idegen van a házban. Ahogy keresztüllépett a fürdőszoba ajtó négyszögén elnyelte a sötétség, mint egy fekete lyuk. A háta mögött az ajtó nyikorogva becsattant. A zajra összerezzent. Tett néhány lépést előre, egészen a galéria korlátjáig. Lenézett a nappaliba és mintha megcsillant volna egy kósza holdsugár valamin odalent, majd eltűnt a sötétben.
Ahogy ott állt a galériára vezető lépcsősor tetején valami furcsát hallott. Azaz éppenhogy nem hallott semmit és ez volt a furcsa. A nappaliban a hatalmas óraszekrényben egy régi antik órának kellett volna járnia. Tik-tak-tik-tak-tik-tak, de semmi. A számlap a galéria tetejéről is látható a foszforeszkáló mutatóknak köszönhetően, amelyek most mind a tizenkettesre mutattak.
Emmy lement a lépcsőn. A talpa alatt megnyikordultak a fokok és minden nyikorgásra összerezzent.
-Hé ki van ott?- kérdezte bátortalan hangon. Amikor leért a lépcső aljába egy sötét árnyék vált el az óraszekrénytől.
- Mit akar tőlem? Ha a pénzem kell, ott van a hálószobaszekrény polcán. Vigye!
Az idegen tett egy lépést Emmy felé, de az arca még mindig rejtve maradt.
-Megdöglesz te rohadt ribanc!
-Mit akar tőlem?! Ne bántson, kérem!
-Meg fogsz halni!
A sötét alak még közelebb lépett és váratlanul elindított egy pofont visszakézből. Emmy a lépcsőkre zuhant. Megpróbálta összeszedni magát és menekülni, de érezte, hogy ez lehetetlen.
1993. március 27. Éjfél, Telihold
A közelben a tenger rosszindulatú morajlása hallatszott. Ahogy a cseppek milliárdjai hozzácsapódtak a parti zátonyokhoz, volt benne valami fenyegető. A tenger hullámai, mint egy szörny csápjai mohón kaptak a part felé.
A parton feljebb, a kiugró sziklás magaslaton egy templom állt. Egekig nyúló csúcsán kereszt állt, ami éppen bekerült a Hold fénykörébe. Sötét volt, a pokol fekete leple takarta a vidéket. Időről - időre egy-egy felvillanás borította kísérteties fénybe a templomot. Az ég mennydörgött, a szél zúgott.
Vihar készülődött.
A menny össze fog csapni a pokollal.
Joel kinézett a templom ablakán az égre. A csillagok milliárdjai, mint megannyi gyémánt szétterültek a kiterített bársonyon. És igen, ott volt Ő is.
A Hold az égen.
Joelt vonzotta a Hold. Úgy érezte figyeli őt, mint egy szem. Figyeli minden lépését és nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy nemcsak figyeli, de irányítja is a cselekedeteit. A Hold ott függött a fekete háttér előtt, gyülekeztek a gonosz erők a templom körül.
Az égitest szabad szemmel is látható kráterei gonosz vigyorra húzták a száját. Joel fejében egyre hangosabban zúgott egy hang. Egy hang, ami nagyon ismerős volt neki.
A távoli múlt hangja. Végül teljesen kitöltötte a gondolatait. Ez a hang egy sikoly volt, egy tizenöt évvel ezelőtti sikoly. Joel térdre borult az oltár előtt, kezét a fülére szorította.
- Kérlek bocsáss meg! - nyögte. - Kérlek...
A villámló fényben az oltárképen Krisztus arca villódzott, szánakozva, egyúttal lesújtóan tekintett le az előtte térdelő alakra.
Joel lenézett a kezére.
A bal keze csupa vér volt.
Emmy vére - már tizenöt éve, hogy nem tudja lemosni. A bőre teljesen kiszáradt a kézfején. Repedezett, cserepes volt a különféle vegyszerektől, amelyekkel a vért akarta lemosni, de nem ment. Tizenöt éven keresztül csak mosta és mosta, azonban a vér beleivódott a bőrébe, egyszerűen képtelen volt eltávolítani.
- Nem! Az nem lehet! Ó, Istenem, Emmy! Kérlek bocsáss meg!
-Joel kedvesem, hát itt vagy? - hallotta Emmy hangját.
Te nem lehetsz Emmy! - kiáltotta Joel és idegesen forgatta a fejét körbe - körbe, hogy megállapítsa honnan jön a hang. - Emmy meghalt!
Ekkor hangos csattanással kipattant a templom bejárati ajtaja. A Hold ezüstös fénye végigömlött a termen. Az ajtóban egy alak állt. A feje fölött a Hold próbált belesni az ajtó nyílásán. A templomba vihardémonok törtek be, végigszáguldottak a padsorok között egészen az oltárig. Körülfonták Joelt, bebújtak a ruhája alá, tépték a haját.
-Gyilkos! Gyilkos! - suttogták a fülébe.
- Nem! Nem igaz! Baleset volt!
Az idegen, akinek csak a szilhuettjét lehetett látni, még mindig az ajtóban állt. Fekete köpenye vadul repdesett mögötte. Fekete volt a ruhája is, a fején ezüstös maszk, ami megcsillant a holdfényben. Az alak még mindig nem mozdult, szeme vörösen izzott a sötétben, gonoszságot árasztva magából.
-Úristen! - suttogta Joel rémülten.
Az idegen elindult Joelk felé, a léptei mennydörgésként koppantak a kőpadlón. A két izzó szempár mélyen belefúródott az oltárnál kuporgó rémült alak tekintetébe. A gonoszság mázán túl valahogy mégis ismerős volt ez a szempár.
A földöntúli alak tekintete nyomán régi képek elevenedtek meg a férfi szeme előtt. A látomást úgy élte meg, mintha ő maga is benne lenne és negatív képekben, lassítva peregtek az események.
Egy nő fut fel az emeletre vezető lépcsősoron segítségért kiáltva és idegesen, félelemmel tekintve maga mögé. Az őt követő alak arca rejtve maradt az elégtelen fény miatt.
-Ki vagy te? - kérdezte Joel félelemtől reszkető hangon. - És mit akarsz tőlem?
A lelkedet Joel - suttogta Emmy hangján. Mégis amikor megszólalt volt benne valami síron túli és hátborzongató.
A nő ahogy felért az emeletre, futni kezdett a galéria végében levő szoba felé, de elbotlott és végigterült a padlón. A mögötte futó alak utolérte és a hajánál fogva felráncigálta. A nő felsikoltott, amikor meglátta üldözője arcát.
- Neeeeeem! Te nem lehetsz Emmy! Emmy meghalt balesetben!
- Gyilkos! Gyilkos! - suttogták a vihardémonok.
-Te ölted meg Joel, ezért bűnhődnöd kell! Eljött érted a Bosszú Angyala, Holdanyó!
- Kérlek ne ölj meg! Ez nem lehet! Bahale...set...
A támadó visszakézből ütötte arcul a nőt. Ő elesett, a szája sarkából vér serkent. A férfi kezében maradt egy hajcsomó. Lépett egyett a nő felé, az a földön kúszva próbált menekülni előle.
Ekkor Holdanyó maszkjának egy része lehullott láthatóvá téve a száját és környékét. Már majdnem elérte az oltárnál kuporgó, reszkető férfit.
- Gyilkos! Gyilkos!
- Könyörülj rajtam - sírta Joel. - Bahaleheset voooooolt!
- Joel ütött az órád - a vörös szempár égette a bőrét.
A nő valahogy talpra küzdötte magát, de üldözője már ismét ott volt mögötte. Megfordult és könnyes szemmel kegyelemért könyörögve felé nyújtotta a kezét.
- Bocsáss meg....kér...lek.
- Azt hitted átejthettek azzal a stricivel, mi?!
- Ne, kérlek bo...
A mondatot már nem tudta befejezni, mert a férfi lesújtott. Reflexszerűen maga elé kapta a kezét, de a lendületet már nem tudta megtörni. Átesett a mellvéden és lezuhant a nappaliba.
A démon végre odaért az oltárhoz és megállt Joel előtt. A maszk teljesen lehullt. Joel szeme elkerekedett a döbbenettől, ugyanis a maszk alatt rég halottnak hitt felesége, Emmy arca rejtőzött. A szája sarkában még mindig ott húzódott a véres csík. Gyönyörű arca olyan volt, mint amilyennek valaha szerette csak az a szempár...
A démon tett még egy lépést Joel felé, fellépett az oltár előtti emelvényre és teljesen fölé magasodott. Ekkor látta meg, hogy Emmyn nincs is ruha mindössze egy lenge átlátszó valami. Első osztályú domborulatai Joel felé böktek. Kinyújtotta a kezét és a férfi felé intett.
- Gyere Joel, nem bántalak. Na gyere már! - sürgette a démon.
- Emmy te vagy az? - kérdezte amaz bátortalan cincogással, mint egy megszeppent kisegér. - Ugye nem bántasz? Hisz baleset volt, tudod jól. Ne...em akar...tam.
Az utolsó mondatnál elcsuklott Joel hangja.
- Tudom Joel, nálam biztonságban vagy. Gyere hozzám! - Emmy hangja sürgető volt. Nem csoda, tizenöt éve várt már erre a pillanatra.
- Gyere és csókolj meg! - parancsolta.
Joel feltápászkodott, egyik kezével megfogta Emmy bal mellét, másik kezével magához húzta és a száját a szájára tapasztotta. Emmy ajkát elégedett nyögés hagyta el. Két kezével átölelte Joelt és köpenyével teljesen betakarta, mint feketeözvegy az áldozatát.
A következő pillanatban kés villant a holdfényben és könyörtelenül lecsapott. Joel vére az oltárképre fröccsent. Tágra nyílt szemekkel döbbenten nézett a parázsló tekintetbe. Ezekben a szemekben azonban minden volt, csak könyörület nem.
- Végre annyi év után enyém a lelked!
-Aaaaaahh! - riadt fel Joel. Izzadtan, csatakosan ült föl az ágyában. Zihálva szedte a levegőt, oldalra nézett és egy összegömbölyödött testet látott maga mellett feködni, Emmy.
- Emmy, drágám, ébredj - rázta meg a vállát. - Olyan szörnyűt álmodtam.
A mellette fekvő alak megfordult. Joel arca szinte szétrobbant a döbbenettől és a félelemtől. Menekülni próbált, de késő volt.
Joellel egy vörösen izzó szempár nézett farkasszemet.
Inspired by Nathan Barr: Bugeye (Hostel)
Lássátok tündöklő lényemet!
Megszülettek majd, ha rátok vetem fényem:
Mint Holdanyó fényes arca a dzsungel felett!"
1978.március 27. Éjfél, Telehold
Mrs. Wanamager éppen a fürdőszobában, a tükör előtt állt és a haját fésülte, azt a csodálatos gesztenyebarna hajzuhatagot. Miközben a hajkefe surrogását lehetett hallani egy dal sorát dúdolgatta.
"Csak a Hold az égen, csak a Nap ragyogjon..."
Emmy nemrég érkezett haza egy jóbarátja partijáról. Jockey több is, mint jóbarát. Az utóbbi időben elég közeli ismeretségbe kerültek, egyszerűen szólva Jockey lefektette Emmyt.
Emmy izgalmas személyiségnek találta a férfit, aki erős testalkatú, kidolgozott izomzattal, intelligens, okos és nagyon ért a csábítás művészetéhez. Sok izgalmas passziója közül az egyiket éppen pár napja fejezte be. Nemrég jött haza egy kelet- afrikai vadásztúráról, trófeákkal megrakodva, melyeket büszkén mutogatott Emmynek és naphosszat mesélt a kalandjairól, hogy milyen életveszélyben forgott az élete nap, mint nap.
Emmy ámulva hallgatta ezeket a sztorikat, ekkor csodálatosnak érezte az életét és biztonságosnak.
Biztonságosnak...
Nem.
Azt hiszem senki nem érezheti manapság biztonságban magát, de ő ebben a pillanatban, csak a kandalló ropogó tüzét nézte és a férfi ölébe bújt, úgy hallgatta őt.
Azért elszorult egy pillanatra a torka, amikor arra gondolt, mi lenne most, ha Joel itt lenne? Ugyan mi történhet? Hiszen Joel nem tud az ő kapcsolatukról és Emmy maga kísérte ki a reptérre. Joel utolsó szavai jutottak az eszébe. Ezeket mondta mielőtt Frankkel és Janice-szel kikísérték volna a géphez.
"Drágám vigyázz magadra, holnap Telihold lesz. Tudod, hogy olyankor kicsit minden jobban megvisel idegileg."
Ahogy elhessegette ezeket a gondolatokat és visszafordult a tükör felé,hogy folytassa a fésülködést férje arca villant fel a tükörben, amint ezeket a szavakat mondja. Emmy a szája elé kapta a kezét, hogy ne sikítson. Amikor megfordult nem látott senkit az ajtóban. Rájött, hogy a képzelete játszott vele csúf tréfát, de a keze remegését nem tudta megállítani.
Ahogy citerázó kézzel ismét elkezdte fésülni a haját, a hajkefe beleakadt egy tincsbe.
-A francba!- vágta dühösen a földhöz a hajkefét. Igyekezett megnyugodni, de a férje arcát nem tudta kiverni a fejéből. Remegő szájszéllel nézett bele ismét a tükörbe félve, hogy újra megpillantja az arcot. Ezúttal azonban saját riadt tekintetén kívül senkit nem látott a tükörben. Ekkor újra hallotta a hangot a fejében. "...holnap telihold lesz..." A mondat ott visszahangzott a fejében, csak azt nem tudta, hogy a képzelete játszik-e vele vagy valóban hallotta a hangot.
Emmy kezdett kiborulni. Arcán hideg verejtékcseppek gyöngyöztek, mintha a halál jeges keze simogatta volna az arcát. A keze remegésénél csak a szívverése volt gyorsabb. Teljesen összezavarodott, már azt sem tudta mit hall és mit képzel. Riadtan kapta a tekintetét a tükörbe,de egy elsuhanó árnyon kívül nem látott senkit benne.
Ijedten fordult meg és tett egy lépést kifelé. Az ajtó nyitva állt, túl rajta pedig a sötétség. A saját házukban volt, most mégis azt ami az ajtó négyszögén túl volt, idegennek és ismeretlennek érezte.
És fenyegetőnek.
Mintha az ajtón túl a sötétben egy ugrásra készen álló vadállat lapulna, ami csak azt várja, hogy Emmy kilépjen a fürdőszobából. Az idegességtől megemelkedett a vére adrenalinszintje, a szája kiszáradt. Ekkor mintha zajt hallott volna a földszinti nappaliból.
- Jockey, te vagy az?- kiáltotta remegő hangon, de válasz nem érkezett.
Ismét meghallotta a mondatot. Ott dübörgött a fülében. Mintha a ház minden sarkából Joel szólna hozzá. "Drágám, vigyázz magadra, holnap telihold lesz..." Egyre ott visszhangzott a fejében a férje hangja.
-Nee Joel!- nyögte Emmy és a fülére szorította a kezét.- Istenem. Sírósra görbült a szája, szeméből pár csepp könny szaladt végig az arcán.
-Jockey, ugye te vagy az?- kérdezte elfúló hangon. Szeretett volna hinni benne, hogy ő az és nem valami idegen van a házban. Ahogy keresztüllépett a fürdőszoba ajtó négyszögén elnyelte a sötétség, mint egy fekete lyuk. A háta mögött az ajtó nyikorogva becsattant. A zajra összerezzent. Tett néhány lépést előre, egészen a galéria korlátjáig. Lenézett a nappaliba és mintha megcsillant volna egy kósza holdsugár valamin odalent, majd eltűnt a sötétben.
Ahogy ott állt a galériára vezető lépcsősor tetején valami furcsát hallott. Azaz éppenhogy nem hallott semmit és ez volt a furcsa. A nappaliban a hatalmas óraszekrényben egy régi antik órának kellett volna járnia. Tik-tak-tik-tak-tik-tak, de semmi. A számlap a galéria tetejéről is látható a foszforeszkáló mutatóknak köszönhetően, amelyek most mind a tizenkettesre mutattak.
Emmy lement a lépcsőn. A talpa alatt megnyikordultak a fokok és minden nyikorgásra összerezzent.
-Hé ki van ott?- kérdezte bátortalan hangon. Amikor leért a lépcső aljába egy sötét árnyék vált el az óraszekrénytől.
- Mit akar tőlem? Ha a pénzem kell, ott van a hálószobaszekrény polcán. Vigye!
Az idegen tett egy lépést Emmy felé, de az arca még mindig rejtve maradt.
-Megdöglesz te rohadt ribanc!
-Mit akar tőlem?! Ne bántson, kérem!
-Meg fogsz halni!
A sötét alak még közelebb lépett és váratlanul elindított egy pofont visszakézből. Emmy a lépcsőkre zuhant. Megpróbálta összeszedni magát és menekülni, de érezte, hogy ez lehetetlen.
1993. március 27. Éjfél, Telihold
A közelben a tenger rosszindulatú morajlása hallatszott. Ahogy a cseppek milliárdjai hozzácsapódtak a parti zátonyokhoz, volt benne valami fenyegető. A tenger hullámai, mint egy szörny csápjai mohón kaptak a part felé.
A parton feljebb, a kiugró sziklás magaslaton egy templom állt. Egekig nyúló csúcsán kereszt állt, ami éppen bekerült a Hold fénykörébe. Sötét volt, a pokol fekete leple takarta a vidéket. Időről - időre egy-egy felvillanás borította kísérteties fénybe a templomot. Az ég mennydörgött, a szél zúgott.
Vihar készülődött.
A menny össze fog csapni a pokollal.
Joel kinézett a templom ablakán az égre. A csillagok milliárdjai, mint megannyi gyémánt szétterültek a kiterített bársonyon. És igen, ott volt Ő is.
A Hold az égen.
Joelt vonzotta a Hold. Úgy érezte figyeli őt, mint egy szem. Figyeli minden lépését és nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy nemcsak figyeli, de irányítja is a cselekedeteit. A Hold ott függött a fekete háttér előtt, gyülekeztek a gonosz erők a templom körül.
Az égitest szabad szemmel is látható kráterei gonosz vigyorra húzták a száját. Joel fejében egyre hangosabban zúgott egy hang. Egy hang, ami nagyon ismerős volt neki.
A távoli múlt hangja. Végül teljesen kitöltötte a gondolatait. Ez a hang egy sikoly volt, egy tizenöt évvel ezelőtti sikoly. Joel térdre borult az oltár előtt, kezét a fülére szorította.
- Kérlek bocsáss meg! - nyögte. - Kérlek...
A villámló fényben az oltárképen Krisztus arca villódzott, szánakozva, egyúttal lesújtóan tekintett le az előtte térdelő alakra.
Joel lenézett a kezére.
A bal keze csupa vér volt.
Emmy vére - már tizenöt éve, hogy nem tudja lemosni. A bőre teljesen kiszáradt a kézfején. Repedezett, cserepes volt a különféle vegyszerektől, amelyekkel a vért akarta lemosni, de nem ment. Tizenöt éven keresztül csak mosta és mosta, azonban a vér beleivódott a bőrébe, egyszerűen képtelen volt eltávolítani.
- Nem! Az nem lehet! Ó, Istenem, Emmy! Kérlek bocsáss meg!
-Joel kedvesem, hát itt vagy? - hallotta Emmy hangját.
Te nem lehetsz Emmy! - kiáltotta Joel és idegesen forgatta a fejét körbe - körbe, hogy megállapítsa honnan jön a hang. - Emmy meghalt!
Ekkor hangos csattanással kipattant a templom bejárati ajtaja. A Hold ezüstös fénye végigömlött a termen. Az ajtóban egy alak állt. A feje fölött a Hold próbált belesni az ajtó nyílásán. A templomba vihardémonok törtek be, végigszáguldottak a padsorok között egészen az oltárig. Körülfonták Joelt, bebújtak a ruhája alá, tépték a haját.
-Gyilkos! Gyilkos! - suttogták a fülébe.
- Nem! Nem igaz! Baleset volt!
Az idegen, akinek csak a szilhuettjét lehetett látni, még mindig az ajtóban állt. Fekete köpenye vadul repdesett mögötte. Fekete volt a ruhája is, a fején ezüstös maszk, ami megcsillant a holdfényben. Az alak még mindig nem mozdult, szeme vörösen izzott a sötétben, gonoszságot árasztva magából.
-Úristen! - suttogta Joel rémülten.
Az idegen elindult Joelk felé, a léptei mennydörgésként koppantak a kőpadlón. A két izzó szempár mélyen belefúródott az oltárnál kuporgó rémült alak tekintetébe. A gonoszság mázán túl valahogy mégis ismerős volt ez a szempár.
A földöntúli alak tekintete nyomán régi képek elevenedtek meg a férfi szeme előtt. A látomást úgy élte meg, mintha ő maga is benne lenne és negatív képekben, lassítva peregtek az események.
Egy nő fut fel az emeletre vezető lépcsősoron segítségért kiáltva és idegesen, félelemmel tekintve maga mögé. Az őt követő alak arca rejtve maradt az elégtelen fény miatt.
-Ki vagy te? - kérdezte Joel félelemtől reszkető hangon. - És mit akarsz tőlem?
A lelkedet Joel - suttogta Emmy hangján. Mégis amikor megszólalt volt benne valami síron túli és hátborzongató.
A nő ahogy felért az emeletre, futni kezdett a galéria végében levő szoba felé, de elbotlott és végigterült a padlón. A mögötte futó alak utolérte és a hajánál fogva felráncigálta. A nő felsikoltott, amikor meglátta üldözője arcát.
- Neeeeeem! Te nem lehetsz Emmy! Emmy meghalt balesetben!
- Gyilkos! Gyilkos! - suttogták a vihardémonok.
-Te ölted meg Joel, ezért bűnhődnöd kell! Eljött érted a Bosszú Angyala, Holdanyó!
- Kérlek ne ölj meg! Ez nem lehet! Bahale...set...
A támadó visszakézből ütötte arcul a nőt. Ő elesett, a szája sarkából vér serkent. A férfi kezében maradt egy hajcsomó. Lépett egyett a nő felé, az a földön kúszva próbált menekülni előle.
Ekkor Holdanyó maszkjának egy része lehullott láthatóvá téve a száját és környékét. Már majdnem elérte az oltárnál kuporgó, reszkető férfit.
- Gyilkos! Gyilkos!
- Könyörülj rajtam - sírta Joel. - Bahaleheset voooooolt!
- Joel ütött az órád - a vörös szempár égette a bőrét.
A nő valahogy talpra küzdötte magát, de üldözője már ismét ott volt mögötte. Megfordult és könnyes szemmel kegyelemért könyörögve felé nyújtotta a kezét.
- Bocsáss meg....kér...lek.
- Azt hitted átejthettek azzal a stricivel, mi?!
- Ne, kérlek bo...
A mondatot már nem tudta befejezni, mert a férfi lesújtott. Reflexszerűen maga elé kapta a kezét, de a lendületet már nem tudta megtörni. Átesett a mellvéden és lezuhant a nappaliba.
A démon végre odaért az oltárhoz és megállt Joel előtt. A maszk teljesen lehullt. Joel szeme elkerekedett a döbbenettől, ugyanis a maszk alatt rég halottnak hitt felesége, Emmy arca rejtőzött. A szája sarkában még mindig ott húzódott a véres csík. Gyönyörű arca olyan volt, mint amilyennek valaha szerette csak az a szempár...
A démon tett még egy lépést Joel felé, fellépett az oltár előtti emelvényre és teljesen fölé magasodott. Ekkor látta meg, hogy Emmyn nincs is ruha mindössze egy lenge átlátszó valami. Első osztályú domborulatai Joel felé böktek. Kinyújtotta a kezét és a férfi felé intett.
- Gyere Joel, nem bántalak. Na gyere már! - sürgette a démon.
- Emmy te vagy az? - kérdezte amaz bátortalan cincogással, mint egy megszeppent kisegér. - Ugye nem bántasz? Hisz baleset volt, tudod jól. Ne...em akar...tam.
Az utolsó mondatnál elcsuklott Joel hangja.
- Tudom Joel, nálam biztonságban vagy. Gyere hozzám! - Emmy hangja sürgető volt. Nem csoda, tizenöt éve várt már erre a pillanatra.
- Gyere és csókolj meg! - parancsolta.
Joel feltápászkodott, egyik kezével megfogta Emmy bal mellét, másik kezével magához húzta és a száját a szájára tapasztotta. Emmy ajkát elégedett nyögés hagyta el. Két kezével átölelte Joelt és köpenyével teljesen betakarta, mint feketeözvegy az áldozatát.
A következő pillanatban kés villant a holdfényben és könyörtelenül lecsapott. Joel vére az oltárképre fröccsent. Tágra nyílt szemekkel döbbenten nézett a parázsló tekintetbe. Ezekben a szemekben azonban minden volt, csak könyörület nem.
- Végre annyi év után enyém a lelked!
-Aaaaaahh! - riadt fel Joel. Izzadtan, csatakosan ült föl az ágyában. Zihálva szedte a levegőt, oldalra nézett és egy összegömbölyödött testet látott maga mellett feködni, Emmy.
- Emmy, drágám, ébredj - rázta meg a vállát. - Olyan szörnyűt álmodtam.
A mellette fekvő alak megfordult. Joel arca szinte szétrobbant a döbbenettől és a félelemtől. Menekülni próbált, de késő volt.
Joellel egy vörösen izzó szempár nézett farkasszemet.
Inspired by Nathan Barr: Bugeye (Hostel)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése