Hold az égen

A Hold az égen. Kráterei gonosz vigyorra húzták a száját.
A csillagok, mint megannyi gyémánt a kiterített bársonyon, ragyogtak az égbolton és ott volt Ő is.
A Hold az égen. Ellentéte a Napnak, aki a jó, a melegség, az otthon és a szeretet megtestesítője. Ezzel szemben a Hold hideg, fénye sem a sajátja, hanem lopta.
A Hold minden éjszaka ott van az égen. Eljön, letaszítja trónjáról a Napot, de az minden reggel sikerrel kergeti vissza az éjszaka árnyait saját világukba. Mint a Tél és a Tavasz küzdelme, amikor a Hideg jeges és zord hadserege minden évben átveszi az uralmat a Föld felett és ádáz küzdelem indul a túlélésért. A gyengék elpusztulnak, az erősek túlélik. Ideig - óráig, hogy aztán jöjjön egy náluk is erősebb és áldozatukká váljék.
A tengerpartot a holdfény ezüstje borította be, de Joel Wanamakernek nem volt ideje gyönyörködni a táj szépségében. Futott ahogy bírt. Ahogy leért a domboldalon, le a parthoz, elbotlott.
- Joel- hallotta a suttogást a fejében. - Gyere!
Volt valami sürgető a hangban,de nem tudta eldönteni, hogy csak képzelődte vagy valóban valaki hívta.
-Joel, gyere! - ezuttal tisztán hallatszott a hang,mintha közvetlenül előtte szólt volna, s talán csak a képzelete játszott vele - valljuk be, eléggé megvisleték az utóbbi percek eseményei az idegeit -, de mintha egy alakot látott volna a tenger felöl integetni.
Joel megbotlott a homokos fövenyen, térdreesett, kétségbeesve bámult a morajló part felé. A hullámok, mint egy viziszörny csápjai nyujtogatták felé karmaikat, de elérni nem tudták. Dühös morajlása hallatszott csupán, ahogy a hatalmas víztömeg a sziklákhoz csapódik. Ebben a pillanatban feltámadt a szél. Az apró széldémonok befurakodtak Joel inge alá, tépték, marcangolták a testét ahol érték.
- Légy enyém, Joel!- hallotta a hangot. - Nem menekülhetsz, Joel! Szolgálj engem!
- Nem! -Joel kétségbeesetten felüvöltött és a fejéhez kapott. A hang a fejében egyre erősödött.
- Engedelmeskedned kell, különben meghalsz!
- Nem akarok meghalni!
A hang a fejében teljesen kitöltötte a gondolatait.
Joel kinyitotta a szemét és felnézett az égre. A Hold egyre csak vigyorgott rá, tudta, nem menekülhet, mostmár az övé. Egy újabb szolgája lesz, aki vakon követi majd parancsait. A hang a fejében szinte szétfeszítette a koponyáját.
- Enyém vagy Joel, nem tehetsz mást!
Joel lenézett a karjára.
A bal keze csupa vér volt.
Könyékig hiányzott, csak egy csonk volt.
Felszeletelte.
-Neeem! Még nem végeztem! Adj még egy kis időt!
-Enyém vagy Joel, gyere!
-Neeee!
Joel megtámasztotta a térdén a balkezét és a jobbjában tartott konyhakéssel újabb szeletet vágott le belőle. Körülötte minden csupa vér volt és végtagdarabok hevertek mindenfelé.
A hang a fejében már szinte elviselhetetlen volt.
-Neeeeeeem!
- Joel, szolgáld az igazi uradat! Dicsőíts engem! Ave!
A hang felnevetett, hosszan tartó nevetése elviselhetetlen volt.
Ekkor Joel teste előredölt, de jobbkezével sikerült megtámasztania magát. Ép kezével felemelte egyik újjpercét a földről és a szájába vette. Fogai között a csontot ropogtatta, cuppogva ízlelgette saját lenyesett testrészét. Ekkor egy földöntúli kacaj robbant ki Joelből.
A nyomás a fejében már elvislehetetlen volt. A kacaj fortissimóig erősödött, a nagy nyomástól kipattantak a szemgólyói az üregükből és a kocsányon lógtak. Jobb kezével hadonászva lemetszette az egyiket, s az ölébe hullott. Másik szemével még homályosan látott valamennyire.
Egy halk reccsenést hallott a koponyájában. Fájdalamat most először érzett Joel az este folyamán, de az iszonyatos volt. A világ elsötétült előtte, felüvöltött iszonyatos fájdalmában. Az üvöltés kitöltötte egész lényét.
Szemgolyója a kocsányon lógott ki a fejéből.
A koponyája újra reccsent egyet, majd egy hangos puffanással szétrobbant. A környéket mindenhol agyvelődarabkák borították be.
A tengerpart lassan elcsendesedett, csak a fejnélküli torzó emlékeztetett arra, mi is játszódott le nemrég a parton.
Nem maradt más, csak a gonosz bűzös lehelete.
Inspired by Jerry Goldsmith: The Omen - Ave Satani and Julee Cruise: Into the Night