Beszélünk?

Magam elôtt látom mosolyodat, ahogy a napfény megcsillan a szád sarkában. Állandóan csak erre a mosolyra gondolok, kacagásod hangja visszhangzik a fülemben. S, ha néha oda- mondogatunk dolgokat egymásnak, csak is erre emlékezem.
Néha démonok bukkannak fel egy pillanatra, de soha nem engedjük, hogy eluralkodjanak felettünk, soha nem engedjük, hogy bántson minket. Néha rank ijeszt egy picit, de a következö pillanatban már nevetünk.
Most itt fekszem melletted a sötétben, s úgy hajtottuk a párnára fejünket, hogy nem beszélünk, nem csókolunk, ölelö karom eltolod.
SZERETLEK, tudod jól, örökké tartó soha el nem múló szerelemmel! Ha bántottalak bocsass meg, ha nem szerettelek úgy ahogy kívantad ne haragudj. Én sem haragszom, már rég nem... A démon mérge hamar elszáll és csak a vágy és szenvedély iránti sóvárgás marad, amit csak te adhatsz nekem. Szeretném ùjra megkóstolni a szerelemmel fûszerezett bóditó sangriát, mit csókoddal együtt iszom.
Most csak fekszem a sötétben és csak arra gondolok, hogy életem adnám az ölelésedért, egy kósza félálombeli simogatásodért.

Sent from my iPhone