2009. március 13., péntek

Vandor 2. Ujra uton

Itt vagyok a semmi kozepen. Mindenki altal elfeledve, magara hagyva. Akirol azt gondoltam, hogy az eletemet adnam erte, mar legszivesebben csak egy porosodo kepkent akar latni egy doboz melyen. Tegnap este meg ugy fekudtunk le, hogy csokoltuk egymast, millioszor, milliardszor. Teste erintette a testemet, simogattam, szeretgettem. Boldog sohajunk messze szallt az ejszakaban. Szivunk tele volt szerelemmel, boldogsaggal. Azt hittem mi vagyunk a foldkerekseg legvidamabb parja. Hosszu vandorutamon vegre megerkeztem abba az oazisba, ahova mindig is vagyakoztam.
Amig a poros, uttalan utakon jartam, tavol mindenkitol es mindentol, egyre csak ez a menedekhely jart a fejemben. Majd egyszer ujra friss vizet kortyolok, a kedvesem csokja enyhiti ehsegemet, lagy nevetese lesz muzsika szamomra. Ez az oazis volt, amiert eltem, ami erot adott, hogy megtegyem a kovetkezo lepest, mely minden ujabb lepessel egyre nehezebb, fajdalmasabb, gyotrelmesebb volt. Etlen - szomjan mentem egyre csak elore, hogy vegre elerjem azt amire vagytam.
Ejszakankent rola almodtam, nappal furcsa delibabkent jelent meg szemem elott. A napfenyben aranyloan csillogo haja a foldet erte, lagy mosolya erot sugarzott elgyotort vegtagjaimba. A szaja szegleteben levo kis godrocske jatekosan ugrabugralt, mikozben nevetett. Hangja messze szallt a szelben.
Egy napon aztan megerkeztem arra a helyre amirol annyit almodoztam. A fak agai baratsagosan felem integettek, a bokrok vidaman sustorogtak mogottem. Minden csupa zold volt, a termeszet eme paranyi szeglete biztonsagban volt mindenfele rombolastol, nem pusztitottak viharok. Talan olykor feltamadt a szel, olyankor a fak koronai a foldig hajoltak, de aztan ujra elcsendesedett minden, a Hegyoldalban beke honolt.
Amikor meglattam Ot, tudtam, hogy almaimbol lepett elo. Olyan volt mint egy foldreszallt angyal. En nem akartam hinni a szememnek, azt gondoltam, almodom es majd amikor felebredek mar nem lesz sehol. Rettegtem tole, hogy az egesz csak alca, csak egy csel, hogy ujra fajdalmat okozzon es mire reggel felebredek O mar nem lesz sehol.
Sebesen szallt felem a friss fuvallat szarnyan. Amikor a karjaimba omlott, majdnem ledontott a labamrol. Igaz nem volt nehez, mert akkor mar nagyon elcsigazott voltam a hosszu vandoruttol. Nevettunk, szaladtunk kez a kezben, ugy tunt mar O is regota vart ram, talan mar O sem hitte, hogy ujra elerkezem ebbe a kis oazisba, a termeszet paranyi olebe.
Szerettuk csokoltuk egymast, veget nemeroen. Szerelmeskedtunk, ujra meg ujra kielveztuk a gyonyor minden cseppjet. A boldogsag olyan fokat tapasztaltuk meg, amit azelott meg soha. Boldog voltam, biztonsagban ereztem magam, mert tudtam, hazaerkeztem. Vegre otthon vagyok, megannyi szenvedes, keserves vandorut utan vegre megpihenhetek.
Nem vagytam masra csak szerelemre.
Szerelmet akartam kapni.
Meg ennel is jobban akartam adni, hogy az imadott kedvest boldogga tehessem.
Egy ejszaka, amikor mar az agyban fekudtunk, hozzambujva fejet a melkasomra hajtotta es ugy aludt. Hallgattam a szuszogasat es azt hiszem akkor arra gondoltam, hogy en vagyok a vilag legboldogabb ferfija.
Az agyban fekve felreforditottam a fejem es kitekintettem az ablakon. A tavolban villam cikazott at az egen es sotet fellegeket vilagitott meg. Az egbolton a hold veszjoslo korongja szorta hideg, ezustos fenyet a foldre. Azt hiszem akkor kicsit megremultem, de a mellettem szuszogo kedves hamar feledtette velem a hirtelen feltamado aggodalmamat. Hamarosan azt hiszem engem is elnyomhatott az alom.
Amikor reggel felebredtem O mar nem volt az agyban. Szologattam, de nem valaszolt, nem volt sehol. Szivemet a felelem vasmarka szoritotta ossze. Talan csak nem tortent valami baj? Eltunt mintha ott sem lett volna, csak testenek bodito illata maradt utana. Egy cetlit talaltam a szoba kozepen lehullva a foldre. Felvettem az osszegyurt papirdarabot es kibontottam. Csak annyi volt rairva, hogy "sajnalom, orokke szeretni foglak".
Amikor kileptem a haz ajtajan, a tavolban a kozeli dombteton mintha egy alakot pillantotta volna meg. A nap pont a szemembe tuzott, ezert a tenyeremet a szemem fole ernyozve probaltam kivenni az alakokat. Egy aranyhaju lany szaladt a dombteton kez a kezben valakivel. Nevetesuk messze szallt a szelben.
Szomoruan visszafordultam a hazba, osszeszedtem a batyumat, felhuztam kopott vandorcsizmamat.
Nem volt maradasom, ujra utrakeltem. Tudtam, nem tartozom ide.
Most itt vagyok a semmi kozepen, mindenki altal elfeledve, egyedul. Maganyosan jarom az utam. Ki tudja vajon lesz-e meg oazis az utamban, ahol majd O var ram? Mar egyre faradtabb vagyok, egyre nehezebb a vandorelet, de mennem kell tovabb, meg nem talaltam meg amit keresek. Talan egy szep napon...
Talan akkor visszajossz hozzam Szerelmem.

Inspired by Klaus Badelt - The Time Machine - I Don't Belong Here, John Williams - Far and Away, Klaus Badelt - The Promise

Nincsenek megjegyzések: